A Félsznob Csillámporos Tégely

senkinek semmi köze hozzá,

viszont mégis. engem kérem kiskoromban eltiltottak mindenféle álomtól az apai nagyszülők. ma állt össze a kép, hogy miért. apu édesapja elvégezte a képzőt, festőművész lett diploma szerint, és az úgy ment, mint bármiféle hasonló körökben. ha hajnalokig velük tartasz a cigarettafüstben, és tiszteletet adsz poharazással, vissza is kapod. kapcsolataid vannak, megveszik a képeket, és lesznek saját kiállításaid. nagymama terhes volt, összeházasodtak. nagyinak ikrei születtek. biztosan nem volt az már szerelem, de még ezen kívül is lett két gyerek, mert semmit nem terveztek előre, soha. közben volt fix munka szfvár elit középsulijában. de a szabadszájú, biológus nagymamám harmincévesen a sok kávétól és a dohányzástól agyvérzést kapott. papa a hajnalig tartó összeröffenéseket okolta, meg önmagát, meg, hogy ennyi gyereket csinált. utána nem volt több félsznob szeánsz, és homályos eszmefuttatás. a legfontosabbat, a családot választották, hogy nagymama valamennyire meggyógyulhasson, és a gyerekeknek legyen édesanyjuk, és egyáltalán. a kapcsolatok a 'züllések' elmaradásával párhuzamban lassanként kikoptak. egy művész békében, családi körben csak egy tehetséges lúzer.

azóta görcsösen álmok nélkül élünk, titokban álmokkal. apukám került a legjózanabb, legszilárdabb 'házisárkány' mellé, és ő az egy a négyből, akit nem hagytak el, vagy nem vált el. ezerszer hallottam ezért: 'az nem a te világod'. kezdem látni, hogy valóban nem az én lekicsinylésem az ilyen, nem az önbizalmam ellen való mondat ez. csak féltenek. viszont akárhányszor kicsit rám kacsint a most már távolra taszított örökség, otthon érzem magam, messzivággyal vegyesen, élvezem a lejtős talaj szabadságát, és azt, hogy nincs tegnap, vagy holnap. de a félelem, attól, amit nem is ismerek, örökre távol fog tartani attól, ami talán boldoggá tehetne. pár év boldogság nem több-e, mint egy élet, amelybenmesterséges úton nem álmodunk?

sínen levős pró(b)za

Sínen vagyok

Ez a cím úgy megtetszett Emminek, hogy rögtön gépet nyitott, és leírta egy üres doksiba. A nagy semmi volt az élete, némi robotolás némi pénzért, és egy állandó kötéltánc azért, hogy szeressék, de ne túlzottan. Hogy az emberek szeressék, úgy általában, mert férfit most nem akart. Amúgy ez a férfi szó, ez annyira nem aktuális, ő sem volt még kész nő, és szerette hinni, hogy a férfiak csak fiúk. Könnyebb volt őket annak látni. Máskülönben lehetett volna őket kis férgek és óriás gorillák kategóriákba sorolni, de akkor inkább legyenek a kis férgek fiúk. Persze Emma az ilyen 'kis féreg'-dolgot tudta odaadó kedvességgel gondolni. A pénz, most már elmondhatom, nem csellóvonóra kellett, mert nem értek a zenéhez, ezért hát úgy döntöttem most, hogy Emmi is táncolt, akárcsak én. Nem variálok, nincs bravúr, van valami vonzó a bakikban, úgy értem, el kell ismerni, ha sántított a módszerünk. (a Holt lelkeket olvasom, lehetséges, hogy N.G. személyeskedő stílusa hat rám, dilettáns vagyok, ez van). (zárójel 2: a dilettantizmus túlzott fitogtatása azonban hamar valódi szerencsétlenkedéssé válhat, ezért most abbahagyom. tizenéve skoromban hozzámvágtak vmi kis apró díjat, ennek fényében tovább)Szóval a pénzt jórészt erre áldozta, meg magára, és gyakorlatilag nem pihent heti 5 óránál többet, azaz, ennyi volt az, amit teljes semmittevéssel, és nem csak alvással, vagy bambulással tölthetett. 5 órában megalapozom a jövőmet- gondolta, és nézte a címet. A sínen levésről. Nem a népszerűségtől és nem a hozzád idomult, szokványos gyengédségtől érzed, hogy gördül a vonat előre, végre. Hanem inkább az őszinte tekintetektől, és a szokatlan, örökre emlékekbe temetett poszt-tini csókoktól. Attól, hogy ugyan senki nem mondta, hogy te vagy a legjobb arc és a legédesebb barátnő, de része vagy a gépezetnek. Attól, hogy ugyan nincs melletted senki, de a fent említett poszt-tinis élmények gondolatától finoman fogalmazva pillangók röpködnek a gyomrodban. Meg aztán az is nagyszerű, hogy miután tisztán egyedül vagy, és nem vagy szerelmes senkibe ( maximum az emlékekbe, de az inkább izgalmas), elfogy az a szánalmas (pathetic) pátosz, ami titkon minden szerelmes sajátja.Lehet akkor játszadozni a gondolatokkal, mert azok nem abban a formában tiszták és értékesek, ahogy odahányod a fészbúkra, a wordpades bejegyzés-vázlatodba. Dolgozni kell ezekkel is alázatosan. Kár, hogy a szöveg nem annyira egyértelmű és fizikális, mint a tánc. A mozgást bármikor lehet csatolni az élményekhez, például, egy tréningezés céljából elkövetett grand jeté-t...csak arra kell gondolni, hogy mi az, ami egy erőszakos vadállatot és egy annyira jó szeretőt megkülönböztet, akiről már írni is zavarba ejtő, már meg is van a szép és szabályos lábdobás. Nem téped szét magad, de a mozdulat végén még egy kicsit...tiszta pornó, a civilizált fajtából. Minden mai lány és nő éppen annyira perverz, mint a fiúk és férfiak. Ettől vagyok én sínen, gondolta Emmi, hogy talán lassan nem leszek attól zavarban, hogy kimondok dolgokat, leírok dolgokat, és hogy ez látszik rajtam, hogy én már tudom. Az nagy baj, ha az embert arra nevelték, hogy vannak dolgok, amiket nem csinálunk nyilvánosan, és amelyekről nem is beszélünk nyilvánosan. Persze, tisztáznunk kell: Emmi nem szeretne egy magyar Carrie Bradshaw lenni, hiszen ha bármikor is íróvá, vagy újságíróvá cseperedne, nos, akkor sem vehetne magának Jimmy Choo és Christian Louboutin cipőket (de azért ő is érti, vagy próbálja érteni, ha Diana Krall és Natalie Cole az előbbi márkák egyikét veti össze a mindennél jobb dologgal - ami a szerelem lenne-). Talán titokban mégis szeretne az lenni. Sínen vagyok. Egész héten élek, csak élek, és az az 5 óra, amiben ébren, szín-ébren álmodok, az a jövőm. Tanulni jó, táncolni jó, jó, ha irányítanak, szép, szép. De a legjobb kitalálni, visszanézni, eldobni, visszafércelni, tudni, hogy sosem lesz tökéletes, még jó sem, de az enyém. Abból az egész hétből, az enyém, abban az 5 órában sínre teszem, és másoknak is adok belőle, valamiféle rendszerbe foglalva. Lehet, hogy nem élménydús és pörgős. A vonaton az élet értelme arról szól, hogy édesanyám-korú nénik arról beszélnek, hogy ki mennyire kövér csirkét vett. Alakjuk töppedt krumpliszsák, hajuk egyen-rövid, szívük sem nagyobb, mint a tiéd, kedves (nagyképűen mondom) Olvasó, meg az enyémnél sem. (Épp az imént intette le az egyik néni a másik néni történetének szereplőjét, mert a története szereplője 'csak tanárnő'. A legyintés lekezelő-szívetelen volt, pedig most 'csak' csirkeszárnyról beszél a leintegető fél)A hatvanakárhányason az élet értelme a napi alkoholadag, és a filléres cigaretta (ez hülyeség, amit írok, de jól hangzik a filléres jelző).Szóval ezek az emberek is mind sínen vannak, választásuk szerint. Nekem heti 5 óra adatott, és egyszer ennek az 5 órának köszönhetem majd, hogy valaki ébren tart majd akkor is, ha félálomban pihenek a fészbúk előtt, így ad nekem még másfél órát naponta. Majd ennek a most 5 órának köszönhetem kevés idegen ember őszinte mosolyát, bár nem fogják azt mondani, hogy én vagyok a legjobb arc, vagy a legcukibb barátnő. De a kötéltáncos is biztonságban van, amikor a fizikai törvényszerűségek a szigorból engedvén szavak nélkül tűrik, hogy a kötéltáncos a kiskapukon át közlekedik. Ha csak húsz ember érzi úgy, hogy sínen van, és ehhez egy bolhaugatásnyit is én tettem hozzá, az már hasonlatos lesz a kötéltáncos biztonságához. Illékony, törékeny, de sűrű, édes, méz-állagú állapot. ellentétes az illékony és törékeny tulajdonságokkal, mégis így van. Nekem kedves, bizonytalan lúzer a 7, sovány könyvelő az 1, a 3 egy törekvő hízékony matektanárnő, a 2 egy praktikus köpönyegforgató, az 5 olyan, amilyen lenni szeretnék, a 6 szimpatikus, de idegen, és túl tökéletes, a 8 esetlen kövérsége miatt lúzer, nem hasonlítható a hetes kecses és kedves sármosságával a nyolcas tökéletelensége. a 9 az egyes barátnője, szintén könyvelő. a 0 szükséges, mint a levegő és a víz, ő Mister Cellophane is egyben, a hollywoodi sikerfilm sikere őláthatatlansága nélkül nincs is, hiszen az ő dalánál dagadnak meg a könnyzacskók, és néha el is sírjuk magunkat. a 0 egy hős. az én ideális ötös énem egy kedves hetessel élne szívesen, de türelemmel vár a sorára. sínen vagyok, ez biztos.

tavasz, boldogság, békebeli stb.

egészen mást akartam írni eddig.

de unom a sztorikat, amelyek valódiak, és velem kapcsolatosak.

sokkal érdekesebb arról ábrándozni, hogy azokat érdekled a legjobban, akik téged a legjobban érdekelnek. ez nem igaz, de jó elhinni, és nagy pátosszal az arcodon elmerülni ilyen típusú éber álmokba.

igazából már akkor hajlamos voltam ezt csinálni, amikor még nem voltak célszemélyek, csak maga a vágy, hogy az a világ, ami a fejemben létezik, más fejében is létezhet, sőt, valahol ez valóság, sőt, talán egyszer számomra is elérhető lesz.

nem kell kacsalábon forgó luxusvillára gondolni, inkább hangulatok, színek, valami 'elit' ragyogás, akár ócska dolgokból. inkább szépia és technicolor -meg túlszaturált is néha- de semmiképpen sem valósághű (értsd: rideg és modern) árnyalatok uralják a világomat.

van benne meggyes rétes, a rég meghalt, szomszédos parkban lakó nénié. a szörnyen penetráns szagú slivovicás üvegben levő (penetráns szagú) szesz, ami nem biztos, hogy slivovica volt, de az biztos, hogy pálinka, nagypapámé, a nyaralónkban.

van benne régi, koszos fadoboz, benne rozsdás fém orsókkal, és a zöldek, lilák összes árnyalatát képviselő cérnák, nehéz volt észrevenni, melyik gépi cérna, és melyik jó hímzésre.

van terasz fölött tekeredő öreg szőlő, ami négyzetméterenként másmilyen gyümölcsöt hoz, de már nem sokáig.

van benne fáskamra, mert amikor egészen kicsi voltam, volt, hogy egy fafűtéses kályha melegítette az ehhez túl nagy vidéki házunkat -és sokkal jobbféle meleget adott, mint a központi fűtés-. a fáskamra gyantás (és sáros-mohás-penészes stb.) illata is van, meg az emlék, hogy én ezeket a dolgokat kellemetlen, erdőszagú, rideg, nedves-földesnek éreztem. amúgy ez valóság, ezek mind voltak, csak már nincsenek. az olcsó fa helyén most könyvek, régi biciklik, kerti bútorok, és egyéb definiálhatatlan, funkciójukat vesztett tárgyak vannak, azt hiszem, ez a lomtár, de nálunk neve nincs.

van bolgár rózsaolajat tároló fiola, amit Romániából hoztak vagy a nagyiék, vagy a szüleim, lehet, hogy akkor, amikor engem is kivittek magukkal, de én végighánytam az utat, és a rokonoknál regenerálódtam, és próbáltam megjegyezni, hogy nagypapa hat testvérének a gyerekeinek a gyerekei akkor most nekem kijeim, és egyáltalán, a nevüket.

tudom, mostanában divatos ilyenekre emlékezni, ha meg sohanemvolt emlékek, akkor a sajátunknak hinni őket.

amúgy a jellegzetes tavaszibudapest-szag: Burger King.

inkább a feljebb emlegetett dolgokra vágyom tavasszal (és ősszel. a nyár teljesen más, nem is szeretem annyira, mint a tavaszt vagy az őszt).

még mindig fura álmaim vannak, bár ez már inkább távoli emléke a karácsony körüli időszaknak, szívtelen álmok ezek, az érzéseimet hibernálva tartom, és még élő dolgot mélyfagyasztásból senki nem hozott vissza.

de mégis itt a tavaszi parfümös poszt, ezúttal tárgyilagosan és szerelmetlenül. ettől függetlenül mindegyik franciás-pettyesruhás, nagyon bohém chypre illat. olyan sok magyarázat van arra a parfümmániás körökben, hogy ez utóbbi mi a fene, szerintem ez az, amikor van az illatban valami, ami kicsit emlékeztet (rossz esetben) a fenyő illatú és alakú autókba akasztható légfrissítőre, de ez a furcsa, légies valami jó esetben mégis inkább valódi fenyőre, mohára, kirándulás-szagra hajaz, és egész nap friss marad, mégis rettentően tartós, túl sokat fújva pedig fullasztó és öreges. itt a kapcsolat a régi nyaralós-szomszédnénis-nagypapás-nagymamás-varródobozos dolgok és a következő illatok között.

1. Miss Dior Cherie

nem az új, Natalie Portman által promotált illat, hanem az eredeti kompozíció. fő jellegzetessége az eper-pezsgő-karamellás popcorn kombó.

Két éve vágytam rá, idén kivonják a forgalomból, mert behelyettesítik az imént említett új változattal, amiben nincs semmi karamell és popcorn. Ezért megvettem, és szélsebesen felbontottam. Nem tudom jó szívvel ajánlani nappali illatnak, mert unalmassá válik a maga örökös, savanyúcukorkás, enyhén bepezsgőzött mosolygásával, röhögcsélésével. Ez is chypre, tisztán érződik benne az erdőillat, de mégsem természetes (semmi normafai piknik, semmi fenyőfői ősfenyves, semmi ibolyaszedős erdei pervezió). Diszkópatkány fiú bókját kaptam rá a Morri 2-ben, de elképzelhetetlennek tartom, hogy egy intelligensebb öltözetű, természetesebb sármot sugárzó fiatalember kellemesnek érezze. Ahhoz túl nyilvánvalóan hivalkodó, harsogóan édes-friss. El tudom képzelni egész napos shopping-túrához, gólyatábori szépségversenyre, balatoni koktélozás(pezsgőzés) kísérőjeként. Azoknak, akik szeretik a formára szabott testű, szolibarna kültakarójú, alakra simuló pólót viselő ifjakat. Még lehet, hogy ettől függetlenül a kedvencek közé kerül, de most már nem tűnik olyan legendásnak, mint mikor még csak vágytam rá. Lehet, hogy az új változat, amit a fekete hattyúval akarnak eladni, jobb. Még mindkét változat kapható, egy próbát megér. Drága, de tartós.

2. Chanel No. 19 EDT

ssssssht! le volt árazva az Interparfümben, nem én lettem gazdag! téli félig szerelembe esésem tárgya teljesen készen volt az Agent Provocateur edp-től, és annyira csípem az intelligens, kreatív fiatalembereket - mivel az ilyen dolgok az agyban (hányan olvasták ágynak???) dőlnek el, gondolom, ez érdekesnek tűnik ennek a típusnak-. de az A.P. mégiscsak szorongatja egyelőre a szívemet. úgyhogy keresnem kellett valami hasonlót. a keresett illatnak tehát rózsásnak, kicsit vintage/franciás hangulatúnak kellett lennie. valószínűleg bolondnak néztek a parfümériában, hogy miért akarom én ezt megszagolni. ők bizonyára a dédinek vinnék bosszúból, legalábbis ez volt az arcukra írva. (az eladólányokra nem jellemző az általuk árult árucikkek iránti feltétlen érdeklődés, persze a bérezésük is ennek felel meg, általában. nem három diplomával, és a vén Európa összes zugából hozott éttermi, könyvtári, shoppingolós, partyzós emlékekkel megpakolva dönt úgy valaki, hogy eladó lesz egy illatszerboltban. lakótelepen, albérletben, szakközépsuli után tengődve, az Avonos tanácsadóságot feladva, egyebet nem találva döntenek így. pedig majdnem olyan sok információ van egy ilyen boltban, mint egy könyvtárban. hány olyan kedves történet van, mint amilyen az én randim, az Agent Provocateurrel, és a nem is jó pasival, akibe álmomban még halál szerelmes vagyok, meg még annál is jobban, tudjátok, az az álom, amiben féltékeny vagy, sírsz, őrülten fáj, hogy odavagy valakiért, vagy éppen reménykedsz...pedig nappal eszedbe sem jut)

szóval a Chanel No. 19-et Henri Robert parfümőr magának Gabrielle 'Coco' Chanelnek alkotta, a 19-es szám a tervezőnő augusztus 19.-i szülinapjára utal. (ilyen infókat /nem/ bíztok, kedves illatszerboltosok, a sminktetovált eladólányokra. mesélniük kellene, hogy később mesék születhessenek, bizony, ez eredendően ilyen szakma volt, a luxuscikkek eladása) 1970-ben dobták piacra, 1 évvel Chanel halála előtt. Állítólag még ebben az élemedett korban, 87 évesen is kapott bókot az illatra, olyan férfitól, aki fiatal volt, és nem is sejthette, ki ő, és azért világos, hogy nem külsőleg volt számára ideális a hölgy. És ezt el is tudom képzelni. Első fújásra rettenetesen erős, aldehides, vegyszeres-mosodás illat, de amikor elkezd a bőrbe olvadni, citromos tusfürdő és még zöldes, harmatos rózsabimbók érződnek, meg talán valami új kesztyű, cipő, vagy táska, valódi bőrből. és a kirándulásillat, az első tisztás a hajnali indulás óta, friss virágok, fű, amit szórakozottságból tépkedünk. semmi penetráns, diszkósfiús-csajos Light Blue-ság. csak tavasz. mmmmmm. az első 'öreges' hatás alapján ne ítéljetek, tessék kipróbálni edt és edp változatban mondjuk a Marionnaud-ban, mert ott békén hagynak, és lehet várni. aki ismeri a LUSH Jungle szilárd hajbalzsamot, az szeretni fogja, mert erős hasonlóségot érzek...nem olyan titokzatos és furcsa(nerdy)szexi, és telített, mint az Agent Provocateur, de szintén okosnős és természetes.

3. Agent Provocateur Eau Emotionnelle

Az első AP 'kishúga', de szerintem édesebb, pedig csak eau de toilette. szerintem érzékibb, mint a nővérillat, és modernebb is, valószínűleg a Miss Dior Cherie által megbűvölt rétegnek jön be. A 'sima' AP nem dögös, ez annál dögösebb. Erősen pézsmás, arabos alapja van, talán ilyen lehet olaj-alapú parfümöt kenni a bőrbe. Olyan egzotikusakat, mint az 1001éjszaka meséinek hősnői. Ilyen lehet 40 fokos hőségben pihenni kicsit izzadtan az oázis kellős közepén, lebarnult karokkal, álmos tevékkel, boldog hercegnőként boldog herceggel. Vagy kalandtúrára menni nem hercegnőként ugyanezzel a nem herceggel. Vagy gyereket szülni ugyanennek a nem hercegnek. Csak ilyen szexi dolgok, kivonva mindenféle emelkedett gondolatokat a képletből. Csak a boldogságot meg a puhaságot meg a megahiperszupernyálas őszinte vallomásokat és a jóleső vasárnapi napsütéses kicsit leégett harmatos fáradtságot kell beletenni egy kis lépesmézmintás rózsaszín üvegbe, egy kis gardéniával, teával, korianderrel, és egyéb arabos értelemben vett földi jóval.

azért jobban szeretem, mint a Miss Dior Cherie-t.

4. Lolita Lempicka eau de Parfum / Le premier Parfum

egy és ugyanaz, csak a könnyebb azonosítás érdekében ez utóbbi lett a hivatalos neve. épp a napokban kérdezte egy ismerősöm, már válaszoltam neki rosszul, és nem akartam, hogy túl mániásnak nézzen, de igen, már van a fantázianevű tevezőnő - nem ez a neve, csak összeragasztotta Nabokov hősnőjének a nevét a kedvenc festőnője vezetéknevével, én folyamatosan elegánsan 'lempikának' ejtem, pedig a helyes kiejtés szlávosan: lempicka- első illatának 'fantázianeve', rém fantáziadúsan, Az Első Illat. :)

/itt hangsúlyoznám ki, hogy az illatok tervezéséért nem a divattervezők felelnek, hanem az 'orrok', akik félig művészek, a másik énjük pedig vagy biológus, vagy vegyész, vagy biokémikus. ezt Annick Menardo keverte, aki felelős még a Hypnotic Poisonért és a Bvlgari Blackért. 18 évesen biológus akartam lenni, apai nagyanyám biológus. szerintem nem lehet véletlen a mániám. édesapám az első, aki a 'régi' ételtől finnyog, és félretolja azt, én vagyok a második ilyen nálunk, de én is csak illemből vagyok a második./

szóval azért vettem be a tavaszi chypre illatok közé, annak ellenére, hogy gourmand-virágos-gyümölcsös illatként tartják számon, mert szerintem igenis gyógynövényes, erdős, tündéres, álmodozós. nem süteményes, mint amilyennek a nevét kérdező ismerős lány érezte, bár van benne praliné és mandula. egy másik kedves ismerősöm közönséges vattacukornak érzi. magán. másokon. a barátja odavan érte. és szerintem a barátjának van igaza, ez egy különleges illat. ahogy a Chanel No. 19-ben, ebben is van írisz és vetiver. különleges, bőr-és földszagú, nyers, zöld. ez ebben a rendkívül édes, megtévesztően kislányos kompozícióban is ott figyel. amikor még semmiféle randi-élményem nem volt az Agent Provocateurrel, csak ácsorogtam a hősugárzó előtt, és valahogy a Lolita Lempickát éreztem, rájöttem, hogy ez az AP, csak a vetiver miatt van a hasonlóság. ez a fűféle jó arányokban -kis mennyiségben- friss, zöld, buja, dzsungeles-arborétumos, párás, harsogó, salátás illat, aki szomjas, még szomjasabb lesz, hiszen érzi, hogy valahol van valami finom innivaló. szóval a Lolita nem csak édes-csersznyés-amarettós-medvecukros, hanem ott van benne az erdei, pihe-puha, vízzel teleszívódott, élő aljnövényzet, de talán valamiféle kis gonosz pirospozsgás törpék is. Ki lehetne nevezni a hobbitok hivatalos köz-illatának. nem csak téli! esős tavaszi napokra, ha Nincs kéznél páfrány, mohás öreg tölgyfa, szomszédöregnéni meggyese, Slivovica, kürtős kalács, vásári pirított mandula, vizes bundájú, nagytappancsú Burkus kutya és undi meztelencsiga: no akkor kell fújni.

Remélem, átjön...

... az új, ragacsosan rózsaszín, XX. századi gazdasági világválságot idéző és azzal dacoló, vintage rózsás háttér.

igazán oil soap

nincs címe

megint olyan hangulatom van, mint pici koromban, amikor nagypapa meghalt, de én azért sírtam, mert nem velem törődtek. lehet, hogy rossz napjaim vannak most éppen (kérdezhetné bárki, hogy mikor nem???), de kicsit olyan, hogy jót tenni mindenkinek, megpróbálni, még ha rosszul is teszek jót, de velem ki törődik?

és az a szörnyű, hogy bizonyára csak észre kéne vennem, hogy törődnek, de nem veszem észre.

talán attól van, mert még mindig azt gondolja mindenki, hogy nincs bennem alázat és szerénység. mármint attól van az, hogy nekik objektum vagyok, akinek parancsokat osztogatnak. persze ez is biztosan mindenki életével így van és életében így van, de nekem ma betelt a pohár. remélem, holnap jobb nap lesz. jelenleg legszívesebben megdöglenék. fáradt vagyok, fáj a fejem, és legalább háromfelé szakadok. és persze minden embernek ugyanilyen nehéz. és persze vannak ilyen pillanatok, és túl kell lendülni.

egyáltalán, ki a fasz vagyok én, hogy itt blogot irkálok? mindenkinek egyszerűbb lenne, ha megdöglenék, úgyis túl bonyolult vagyok és annyira meg nem szerethető. ámen.

szorgalmas szabadság

háromnegyed éve már, vagy majdnem egy, hogy a követekező könyvet kezdtem olvasni: Die Broomes (Clemence Dane, original title: The Broome Stages).

A család története elérkezett odáig, hogy az első Ibsen-adaptációk kerülnek színre, fin de siécle-hangulat, szabadságharcok utáni Európa, a briteknél meg csupán egy szeszély, látszat-lázadás, divathóbort az egész (mármint pl. Ibsent játszani).

Az aktuális Broome-reménység Edmund, akinek csak a szemei szépek és gyerekesek ( talán mint a kétéves Balázska a metrón, aki a minap úgy ismerkedett volna velem, hogy nézegetett kutatva, és a cumisüvegét széles mosollyal kínálgatta és villogtatta felnőttesen a szemét, és mikor az anyuka nem nézett oda, nagy cinkosan elárulta, hogy ő baá' (Balázs)). Edmund a vidéki Angliába megy haknizni a társulatával, egy távoli rokon esküvőjére, és feltételezi, hogy az ara, aki rövidesen hozzámegy egy huszonöt évvel idősebb férfihoz, bizonyára pufók. Persze nem pufók, persze rokon lelkek, persze Edmund ennek ellenére félreérti a konzervatív élettel jegyességre kelt lányt, és nem is tudom, most tovább kell olvasnom ezt a nyálas lányregényt. Igen, a történetük kicsit Before Sunrise, eddig...és még én sem vagyok ép, a konzervatív világgal jegyességre kelt életemmel.

bonyolult fiatalnak lenni, ha nem lehetetlen.

Elinor Dale is egy idióta, ahogyan Edmund Broome, és ezeket, a festészet-imádó, gyerekes beszédű, viselkedni képtelen lányt, és a fiatal kora ellenére túl tapasztalt, de rendkívül szimpatikus fiút csak úgy elfelejteni nem lehet. eddig zavart a könyv, de mióta róluk szól, azóta nekem szól. furcsa...és miért vagyok benne biztos, hogy az írónő is éppen itt írta bele magát?  mert ez az első rész, ahol egy fejezet azzal végződik, hogy 'így kocsikázottt ki a fiákerrel a lány életéből' és itt van először a könyv kezdete óta, hogy a következő rész így indít: 'így, kereken huszonnégy órára'.

ha valamivel tartozik az élet neked, azt onnan tudod, hogy nem félsz igazán (őszintén) attól, hogy valóban elveszítheted azt a valamit. és ha nem is úgy lett ez Clemence Dane (Dale-Dane, haha, a bizonyos beleírás, ugye) életében, szép tőle, hogy a hitét megörökítette, és ezzel reményt ad másoknak is.

Lesz egy konzervatív álomból felébredő Lore Klein nevű csipkerózsikám, és egy ló nélküli hercegem, egy kis zseni, aki tíz másodperc alatt helyretesz bármennyire összezavart rubikkockákat, és az őrületbe kergeti Lorét az éleslátásával.:) Az én olívakék és olívazöld szemű reménytelenül idióta hőseim:)

Les jolies choses (Búcsúdal, film.)

Ezt tegnap láttam, és egészen figyelmesen végignéztem. Marie és Lucie ikrek, Marie igénytelen, fekete ruhákban jár, komoly kapcsolata van Sébastien-nel, Lucie habkönnyűcske celebecske, akit még senki nem hallott élőben énekelni, de már ki tudja, hányadik klipjét adják a legalja csatornák.

Marion Cotillard a film egészében bronzos szemhéjpúderrel van bekenve, akkor is, amikor elvileg lemosta a sminkjét előttünk, nézők előtt. Ettől álmatag és beteges, és európai. A történet is beteg fordulatot vesz, amikor az igénytelen bölcsész ikerfél saját lógós fekete gönceihez ragaszkodva élő koncertet ad testvére helyett, mesébe illően átütő sikerrel, miközben a rózsaszín topos, loknis, butácska Lucie kiugrik az emeleti lakásból (ahol egy félvér fiúval alkottak mindaddig plátói barátságon alapuló lakóközösséget), és meghal.

Nem is beteg, banális fordulat ez, itt az ideje, hogy megmutatkozzék az introvertált Marie igazi ereje: talpraesetten átveszi halott ikertestvérének személyazonosságát. A saját nevét és életét elhamvasztják Lucievel, marad nekünk egy ál-Lucie, aki csak annyival volt eddig tisztában, hogy a tesó ostoba, felszínes nő, aki ért a férfiak nyelvén.

Hamar bedarálja a gépezet, miután egy jegyzetfüzet és egy üzenetrögzítő segédletével sikerül felderítenie, hogy az a fél Párizs, aki végigment Lucien, ki is pontosan, már ő is nyakig benne van: kell a pénz, érdekes dolog interjút adni, és igen, tulajdonképpen pár dologhoz neki is van gyomra, miután rájön, hogy Sébastien párhuzamos viszonyt folytatott mellette Lucie-vel, és ott még a férfiúi képességeit is szebben csillogtatta.

Ezt is lehet fokozni, egy idő után már nem látjuk, csak sejtjük: Marie Lucieként az igazi Lucie könnyúűerkölcsű életét sikerrel tetézte. Bizonyíték erre a pornóvideó, mely tinibálvány-rangját veszélybe is sodorja. Pedig néhány kamasz a sötét kisugárzása és mély szövegei miatt addigra Jim Morrison női reinkarnációjaként emlegeti.

Persze MarieLucie ezzel nem igazán törődik, és fergeteges koncertet ad, vidám sanzonban énekel arról, hogy egyik lány sem (egyikük sem, sem Marie, sem Lucie) jobb a deákné vásznánál, és a keserédes dallam mögött mély elmezavar sejthető.

Aztán a backstageben a kegyetlen producer (akinek már párezerszer megvolt) esélyt ad a lánynak, aki kilép. De a félvér fiú nem akarja őt, hiába ajánlgatja Marie, hogy legyenek együtt - szegény fiú kicsit papucs, több hónapig kitartott Lucie, majd Marie mellett, és csak Marie volt meg, egyszer, kutyafuttában, úgy, hogy a lány azt sem hagyta, hogy csókolózzanak- , azt állítja, hogy a testvére becsületes nő volt, ez a lány viszont maga a gonoszság és sötét erkölcstelenség. persze ez egy film, oldani kell a feszültséget, ezért hamar jön a fiú távozása után a mantrája is, papucsférj-erőből: 'vissza ne fordulj', tehát Nicolas (most jutott eszembe, így hívják) Marie-t szereti, már amennyire én értek a férfilélekhez (tehát jobb lenne, ha nem próbálnám meg értelmezni a szituációt).

Aztán az ikrek diafilmvetítés-minőségű kiskori udvaron játszása, meg bevillan a képbe Marie/Lucie??? és a félvér Nicolas. Lehet, hogy Marie is meghalt, lehet, hogy érzelmi kimerültségében ezt álmodja, de az is lehet, hogy ezek a képek happy endet jelentenek.

A lányok apjukhoz való viszonya is érdekes szál - az apa nem szereti egyformán mindkettőt, de silány egy fazon, és tudjuk, ezek a legkritikusabbak, mivel híján vannak az érzelmi intelligenciának-, de ezt hagyjuk.

Hogy nekem ebből volt-e tanulság? Nem. Hogy ilyen-e ez a világ? Ennyire Talán nem, de amennyit láttam belőle, hangulatában és elidegenítő hatásában igen (az ismert emberek kapcsolati hálózatának élőben való megnyilvánulására gondolok).

Mindenesetre olyan film volt, amit nem tudok kiverni a fejemből, hajlamos vagyok az ilyen történeteket szeretni, akármennyire is elborzadok tőlük.

És most hazaérek, és hideg tejberizst fogok enni, meg narancsot.

viszket a bal szemem...

...tehát: szerencsém lesz. azt mondták régen, egészen pontosabban egy volt osztálytársam, aki akkor még osztálytárs volt, érettségiig ugye, hogy: a ... sikeres lesz. mindenkihez volt az okos, különleges, nagyképű fiúnak egy jó szava, egy dícsérő mondata. hozzám csak ennyi. sikeres lesz.

nos, huszoniksz évesen ez nem igaz rám. de ha azt vesszük, hogy sikeresen legyőztem a félelmeim 90 százalékát, és sikeresen megtanultam hinni az érzések erejében, végülis: igaz. a legnagyobb siker a nyíltszívűségre való képesség. mostanában sokat sírok, nem csak játékból, csak úgy túlcsordulnak a dolgok, rosszak, jók. lehet ez vmi spleen-féle kívülről, de abból már kinőttem, nem az. csak annyi falat lebontott rólam a 2010-es év és ennek főhősei, hogy túl élesen ér hozzám az összes impulzus, túl intenzíven élek meg minden banális apróságot.

sok rossz nyelv öltögetődhet ki rám, de pillanatnyilag jól érzem magam.

bolhából elefánttá nőve kezdett el tovább hatni rám ez a dolog, néha minden rossz emiatt, de néha érzem, hogy rengeteg érzés van bennem, és élek. jobb így, jobb, hogy nem lett kicsit sem valóság, és nem kell, hogy rossz legyen miatta.

és már nevetséges is.

tényleg

feladatok:

jobban megtanulni angolul

átformálni egy kétemberes amatőr d..(nem tudom leírni a szót, anélkül, hogy ne érezném a kezem alól szentségtörésnek miatta, mert nem, csak úgy jött ez, de mintha vmi kívánságom kerülne hozzám vissza, mert amikor láttam őket, azt kívántam: bárcsak a töredékét tudnám annak, amit ők) mozgásanyagát

jobban beszélni németül

újból tanulni franciául

bátorság önbizalom falak melyek védenek

barátok bizalom

őszinteség

visszafogása magamnak

ha nem

vagy szép, olyan leszel, mint a Takáts E., akinek a számait nagyon szeretem, de végignéztem a klipjeit, vagy mijeit, és szerintem ezentúl nem fogom tudni hallgatni. Mert őt mindig elhagyják a pasik. Engem is. Mert kemény az arca, nem szép az orra, mert csontos, és a hangja alt. nem ám azért, mert ' mindenki egy külön univerzum, s nehéz megérteni a férfiakat', nem, nem!

felszínes vagyok? csak látok, körülnézek, és megértem ezt az egészet. kedves Nyakigláb Apó, nyilvánvaló, hogy gyermekeid anyjának egy puha tekintetű, lágy hangú, kevéssé kipróbált, precíz lányt szeretnél. nem hagyhatom, hogy eluralkodjon rajtam a depresszió, vagy mi, bár ez nem az még. amikor azt hittem, veled találkoztam, boldognak és puhának éreztem magamat, és így utólag: mondanom kellett volna! hogy olyan jó lenne úgy maradni. mert nem félek. aztán azóta ugye félek, félek alkoholt inni, cigizni, az időtől, a későn elalvástól, attól, ha nem mosom el a bögrémet munkába indulás előtt, vagy ha nem vagyok annyira üde és élénk, mint ahogyan elhatároztam. félek, mert nem akartad, hogy érted tegyem, legyél bár Bárki, tényleg nem igazán hiszem, hogy létezel. vagy ha abban a formában létezel, amilyen formában E/1. szerepelsz egy könyvben, amit kölcsönbe'olvasok, akkor még tőled is félek, pluszban!

hiszen ki tudja...egy barátom mondta -aki pár napig volt olyan Nyakigláb Apó-féle, de nem hagyta értem ott az anya-múzsa-kedves-őrült barátnőjét, és talán jobb!-, hogy ha el sem tudtál engedni, és be sem voltunk rúgva úgy igazán, talán akár szerethettél is, pár pillanatra. csak ez annyira képlékeny a magadfajtánál, amit akár magamra is mondhatnék, de hát...lehet ezt bírni? én minden Nyakigláb Apóba beleszeretek, úgy, ahogy te is az összes Judy Abbottba. meddig lehet ezt bírni, mennyi üres hely van a lélekben, vagy ha nincs, meddig lehet a használt szívanyagot újrahasznosítani? míg kibolyhosodik? vagy inkább moshatatlanra szürkül? bár meggyőződésem, hogy inkább örökre bebüdösödik, mint vmi műszálas dressz. megközelíthetetlenné válik, bár lehet próbálkozni ecetbe áztatással is. az néha igazán használ, de ha bemelegszik az anyag használat közben, visszaköszönhet a dohos, használt szag. aztán szívtelenek leszünk, vagy majd ésszel szeretünk, esetleg te elzüllesz, vagy én elveszem.

most éppen próbálom megszokni, hogy ilyenek a Nyakigláb Apók, én is a Jane Eyre-ek, a Judy Abbott-ok, csúfolt Anne Shirleyk, takáts e.-k egyike vagyok, és hálás vagyok neked, hogy megosztottad a bountyt amit utálok (anyukám szereti, de lehet, hogy már nem), és  nem használtál ki. Most ugyanolyan elesett és nyamvadt vagyok, mint akkor, megfeleltem a tanári képesítővizsgán, megszidtak jól, hogy az ilyenek, mint én, nem akarnak tanítani. mit tanítanék? (végülis tanítok) hogy ennél már csak nehezebb lesz, maradjatok szépek? mert ráncot vet a gonoszság és a kicsinyesség, ami bennetek lakik?

valami ilyesmiket, de ezek nem szerepelnek egyetlen tantervben sem...

fenét vagyok én 1 jane, judy, anne, e. én csak én vagyok, és nem mártírkodom, mert bántok vele másokat, ha épp nincs szükségem rájuk, ott vannak, ha éppen jólesne, hogy elmondhatom, szar ember vagyok: akkor nincsenek. neked szívesen írnék, de nem vagyok bátor, ezért mindenki olyannal írok, aki nem érti meg, mi bajom. te érted, de meggyőződésed, hogy nem élek, ja, ezt vki más mondta, mindegy, a lényeg ugyanaz.

általában akik kedvelnek és szeretnek engem, azok megbántanak, nagyon, és azután hallgatnak. te nem bántottál meg, banális ügyben írtál újból, tehát nem is kedvelsz. naiv vagyok, ezért nevetnek rajtam, és hallgatnak, téged viszont bizonyára hidegen hagy, hogy hideg, vagy naiv vagyok-e.

én is unom a saját kínlódásomat, ki akarok ebből lépni, de tovább kell. továbbléptem ezeken, rajta, meg rajtad, meg az utánatok következőkön előre is.

valahogyan ezt is túl kell élni...

...hogy visszaolvasva ebben, már kezdettől ilyen ez, amit és ahogyan írom. tehát zéró, nulla, nyista köze van személyekhez. mi a logikus erre ráépülősen? hogy nekem van közöm a személyekhez, azokhoz, akikről azt hittem, hogy fojtogatóan irányítják például az ócska kis közhelyeket itt. valóban létezik a Sors. lehet, hogy egy kételkedő alaptermészet miatt kattogok sokat dolgokon, túlzottan csodálkozom, hogy vannak ilyen bolondok, mint én, sőt, nálam sokkal őrültebbek, a maguk jól felépített, strukturáltan gondolkodós, művelt elmebajukkal.

egyszerűen ezt így el kellene fogadni, és el is fogom. van mit tanulni sok ismerősömtől, és semmi nem véletlen.

viselni kell tudni mindennek a terhét, engem bonyolult lélekkel, és rendszertelenségre hajlamos, lusta, ideges természettel csomagoltak.

talán azok után, hogy látom, vannak 'tesók', lehetnék mondjuk másabb. őszintébb, természetesebb, merészebb. mármint náluk másmilyenebbségre utalok ezzel. mert a rokon lelkek messze nem tökéletesek, vagy isteniek...:) sőt, az ő bonyolultságukat olvasni majdnem a saját 'boldogtalanságom' tükre - bájdövéj nem vagyok boldogtalan, csak egy hülye keresésben vagyok, nem önszántamból - . 'művészi éleslátással és kritikával, bár ez túl nyálas lenne így és túl romantikus, tehát maradjunk a .rendkívül. szónál, így nézed a világot': ezt mondták rám, és ez jellemzi őket is. ez az éleslátás nem tud kedvezni, saját hibák miatt, legyenek külsők, vagy belsők, és mások hibái miatt sem...kicsit romantikus így élni, mert a lényeg láthatatlan. nem egy éles elme, szép test, csinos arc hordozza. és az idealista keresőknél éppen ez a neuralgikus pont, a lényegkeresés...keresünk, egyik évben az éles elmébe, a következőben a csinos arcba, utána egy szép testbe képzeljük Azt, és ha tükörbe nézünk, lebénulunk. mert sem soron kívülien éles elmét, sem különösebben szép arcot, sem ideális alkatot nem látunk, csak valami megmagyarázhatatlant. ami mások előtt nem mindig kellemesen bevállalható, és első látásra hanyagolható. már ott van a szám szélén: 'neeem dehogy, ne már', és szinte kínos, hogy mi sem természetesebb, mint az, hogy folyamatosan eszembe jut. egyetértek a mosolyával, a kettősségével, a szerény lúzerrel és a valószínűleg túlzottan is érzéki szeretővel. hibáztatom azért, mert nem érzem magamat ugyanannak. tovább hibáztatom még úgy is, hogy ugyan még közöm sem volt hozzá, máris Már nincs hozzá közöm.

'Ez?': bizonyára velem kapcsolatban is ugyanez volt a kérdés...pedig a lényeg ott van, csak nem lehet azt, ő sem mondhatja, és én sem, hogy 'ti nem láthatjátok, de a lényeg miatt'...mert egy egoista exhibicionistának kell a bólogatás. a villantás. főleg ha amúgy kevés jutott. általában nem adnak tökéletes tudást és szépséget az erős belső tehetséggel, akarattal, küzdéssel és félve mondom, de jósággal. a gördülékenyen okos és/vagy szép emberek egyszerűek, sikerességük jóslata hihető és garantáltan beteljesülő. a finesse-esebb adottságú, mélyebb emberek sokszor csupán ígéretek maradnak, ilyen vagyok én. tehetségemet mondjuk egy tökéletesen odaadó és emberségből példát mutató fix csajként majd anyukaként egyszer kamatoztatom, de sajnos abban biztos vagyok, hogy nem egy 'lényeget' hordozó ember mellett.

nem szenvelgés, tényszerűen le kellett viszont ezeket írnom, ismétlés, önmagamé, ide-v. oda.

ha lenne rá mód, hogy elég legyen nekem és majd egy hozzám hasonló lényegűnek a lényeg, és ettől minden mást is tökéletesnek érezzünk és lássunk, akkor a Föld nem boldog, hanem a legboldogabb  bolygó lenne. egyelőre inkább leendő űrutazóként gondolkodom. a lényegteleneknek szépként, a lényegeseknek vállalhatatlanként.

33, dreiunddreißig, thirty-three, trente-trois, izé, szeretem az ilyen számokat, na.

mert autista, ahogy így ismétlődik, három, három, és ráadásul tizenegyszer van benne a három, és az ugye 1-1.

fenti csak egy stílusgyakorlat volt, igen, egyesítettem benne, vagy sürítettem mindazt az intellektuális idiotizmust, amit az én furcsa-alter-bohém szalmalángolós szerelmecskéim szándékolatlanul tanítottak nekem.

jópofa? nem, de aranyos.

gyerekes? igen. bár egy intell.-autizmusilag 'szűz' fiú szemében én lennék most már a non plus ultra (szellemileg, meg ha agyba szúrom az őrült szemeimmel amiket bármikor produkálok, ha akarom, vagy éppen Madonna-arcot csinálok, bár piciként állítólag olyan voltam, ez nem túl nehéz), bennem van egy ilyen szemszögéből az a je ne sais quoi, amit kb. három-négy hozzám hasonló lány után kezdene kiszámíthatónak és sablonosnak látni, bár az ilyen lányok továbbra is bűvös vadként/vadászként/vámpírként lennének 'túl sokak', még azt követően is, hogy normál-unalmas-szürke megbabonázott Danink (igen, Dani, az Emil leendő megjuhászított embere) már kezdené birtokolni a tudást. ami igazából tudatlanná tesz. vagy visszadob a játszótérre, ahol még nem volt valóság. csak jelen. és talán egy kis jövő, áruházi pénzérmés elektrohintalóval, holnap, holnap. 'holnap ugye elviszel, anyu?'

nagyon belemerültem ebbe a stílusgyakorlatba, annyira tetszik, olyan szerelmes vagyok az okosAutizmusba, elnézést azoktól, akik utálják, és középiskolai álszenvelgéstelen nyafogásnak olvassák. nekem most kell, nem hoztam, csak egy almát, ebédre, bár nem fogyózom, szerencsés alkat vagyok.

tehát evés helyett csinálom, mert vár rám 6 db. számla, 10 db.  megöntözendő növény, és a héten a karácsonyi hangulatot is likvidálnom kell az irodából, hiszen vízkereszt után szerencsétlenséget jelent/hoz a karácsonyi díszítés.

nyilván feltűnt, hogy már a zsés hónapokban is elindult ez, már az is segített visszatalálni önmagamhoz. miután mf-fel vége lett, és az edzésnek adtam a fejem, egészen elhanyagolódott az, amit még a németek is úgy írnak (csak mi tartjuk férfias tulajdonságnak, ebből messzemenő következtetéseket vonhatunk le, ha egy magyar nő nem lehet ezzel rendelkező, akkor lehet szépecske, sima, butácska, gondotbajt nem okozó, könnyű eset): Charme. ami miatt Fec mondogatta: 'hejj, furcsa vagy nekem', ugyanakkor, 'csupán kezdeti lelkesedés' ide v. oda, állítólag 'ne nézzek Így' a szemeimmel, mert abban azért minden benne van (mindig, azért is kerülöm sokszor a szemkontaktust). Amikor közös megegyezéssel befejeztük egymással anno 2006ban, egy kis részemet is bedobtam a sufniba a 'kapcsolattal' együtt. A hitet, ami a gépies világunkat pont az aktualitások, újdonságok, aranyos szubkulti trendek révén teszi élhetővé. A hitet a lázadás nélküli lázadásban. Azt dobtam félre. Meg azt az elborulatot, ami ezzel jár. Gondterheltség és talán némi keménység nehezedett rám, kerestem mindig, nap mint nap, de nem találtam. Csak edzésen. Amikor vége lett, és elnémult a zene és a ritmus, megint nem volt meg. Tudni kell, az edzés könnyebben ment, a testem a sajátom lett, MF nélkül.

Aztán plátói szbeesés, kalandok után jött ez a haver, aki ellenszenvesből vált évek óta legközelebbivé, a reál és a humán skizofrén kettősségével. Szavak nélkül is tudta, hogy mi kell nekem, és ami köztünk volt, csak nekünk szólt, de tényleg. Volt mellettem más is, akivel köztük csak nekik szólt, de tényleg.

Visszakaptam egy jókora darabot a sufniba dobott furcsaságomból, de a szívem megfeleződött.

Jó, hogy csak fél szívem van mostanra, mert az 'új esetnek' vége, mielőtt akár barátsággá, akár bármi mássá válhatott volna. Így a jó, egyedül kell vinni a saját furcsaságom terhét, másra fogni azt, ami én vagyok, nem fair.

Sokszor a hasonlóság (belső, lelki) adja azt a délibábot elénk, hogy ez Az. Ilyen lehet egy jótestvérek közötti tiltott-titkos viszony (fiú-lánytestvér). Mással nem lehet ilyen, olyannal nem lehet ilyen, akivel működőképes, különbözőségeken, helyes erőviszonyokon alapuló kapcsolat kezdődik. Csak a hasonlóan játékossal, érzékennyel, furcsával van ez a szédítő illúzió, ami perceknek mutatja az órákat, de napokig tartó hiányérzetet hagy maga után, úgy, hogy nincs egyéb közös pont a másikkal. = Működésképtelen.  Csak egy játék a szavakkal, gondolatokkal, a vonzalommal, a legszélsőségesebb vágyakkal, a legközelebbi közelséggel (és ehhez nem kell szexelni). Ellenben egy ilyen emberrel nem tudtok egy kiló kenyeret venni anélkül, hogy a másik ne tűnne furcsának. Fecóval is ez volt, Zsével is, és a vpeti sem volt éppen megszokható ember a maga valódi civilségében. Egy olyan vonzalom, ami elfogadja a másik lelkét és közelségét, de egyáltalán nem tudsz természetesen együtt létezni vele, mert ott, azon a síkon nem passzol a dolog. Nem tudtok zavar nélkül enni, kommunikálni, emberként létezni a másik előtt. Mert túl mesés és szenvedélyes az az álomvilág, amihez nem vagytok elég szépek és mesések és hibátlanok. Lehet ezt egy ideális világban kezelni persze. Egy olyan világban, ahol az emberek időt hagynak a hibák elfogadására abban az esetben, ha a varázs intenzív. A mi világunk gyors, intoleráns, 'akkor van más, akit jobban elfogadok', és reménykedünk abban, hogy annyi ember van, van köztük ideális. Holott kezdem azt hinni, hogy nincs ideális. Én már eljutottam elég korán oda, már Fec idején, hogy elfogadjam a rosszat, a varázsért cserébe. Azt hiszem, átlagon felüli EQ-val születtem, ez nehezíti és könnyíti is az életet. Nem tetszett, hogy nem sportos. Nem tetszett, hogy nagyon más. De az a magától értetődő odaadás és nem halálkomoly együtt levés, az az együtt akár sírni is tudás meghatott, és küzdöttem a dologért az utolsó utáni percig, végül családi okokból mondtam: elég.

Zsben sem tetszett, hogy nem magas. Hogy élesek a vonásai és túl kisfiús, túl szőkés, első ránézésre. Hogy sokat piál, ahogy észrevettem. De tudtam, hogy nem tudok, csak ezer emberből egyet így közel engedni magamhoz - az intimitás szintjén-, mint ahogyan őt. Próbáltam küzdeni azzal itt is, hogy szerelmes vagyok, így még enni is képtelen vagyok előtte normálisan, csak az intimitásban tudok gátlástalan lenni, de az túl jó ahhoz, hogy megengedjem neki, hogy lássa: emberlány vagyok, mindössze ennyi.

Végül nem küzdöttem meg a problémával.

Amikor petivel véletlenül összefutottunk, zavart, hogy nem vagyok a topon, hiába annyira tökéletlen ő, amennyire egy fiú csak lehet. Akármilyen jó érzés volt, hogy a villamoson úgy viselkedtünk, mintha együtt lennénk, féltem, hogy majd azt mondják rám a barátai (akik nem túl szépek), hogy: 'az a nem túl szép lány'...Ez a gondolat for example Bonccal kapcsolatban, vagy akár bárki más közelebbi fiúval kapcsolatban enm fordult volna meg a fejemben. Csak, mivel kezdtem kicsit szerelmes-féle lenni, azonnal jött ezzel együtt a bénító és önmarcangoló élni képtelenség is. És nem azt vette észre a fiú, hogy csúnyább vagyok, mint mikor megismert. Inkább a sok kérdést, leplezett kínt, feszültséget...Ami csak azt célozza bennem ilyenkor: 'ha velem vagy, a legjobb akarok lenni neked és érted'. Csak egy ilyen klasszikus női odaadás, természetes reakció, amikor olyan emberrel találkozom, aki NEM MINDEGY.

És ez a másik oldalon mindig ijesztő hatású. 'ez a lány görcsöl és kattog' Pedig nem, nem akarom, hogy feleségül vegyenek. Csak jó akarok lenni, és ilyenkor nem kell ígéret és garancia. Csak egy biztató mondat, sminklemosó a pofámba, hajösszeborzolás, némi haveri szeretet, és a legocsmányabb gyorséttermi kaja. Fecónak voltak ilyen terápiás kezdeményezései amúgy, hol jól sültek el, hol kevésbé, de mivel akkor olvastam a (sic!) Tizenegy Percet (kultúrszenny...), ezért kicsit beleláttam az ifjú festőt, amint (némi erőszakkal) hámozza le rólam a rétegeket, és emberré leszek általa, akármilyen nehéz is egy szerelmes nőnek emberként funkcionálnia...

Zs is akkor nézett rám a legszerelmesebb szemekkel, amikor hajnali fél 4kor, fél doboz cigi után, lefolyt sminkkel grimaszoltam rá a taxiban, ő vissza, és végtelenül meg voltunk hatódva...kicsit végtelenül.:)

 Aztán itt vége is a múltnak, jelenem ilyen szempontból nincs is.

.

tegnap anyu másfél óra alatt meggyőzött komolyan, hogy ez nem kell nekem. végülis annyi év telt el, hogy végre képes vagyok másokra hallgatni, és ez jó.

másik: a tavalyival álmodtam. álmomban vettem egy mini marie-claire-t(uff...:S), és ott volt egy FF-fotósorozat. zs, a megállapodott macsó hétköznapi srác, a festetlen hajú barátnőjével. meg a szokásos "zs(28) lány(2x)"-maszlag. meg azt is álmodtam, hogy anyu, akia ddig meggyőződésesen azt támogatta, hogy szőkítsem a hajam, a párt látva kijelentette, hogy ne.

elegem van a télből. ez az elmeállapot nem normális. komolyan nem.

how to kill those fckin' winter blues

Hm.

Idén egyáltalán nem tűnt lényegesnek, hogy mit fogok kapni. A munkaszerződésemet, ha igaz, még nem is fogtam fel, de meghosszabbították 2012 októberéig.

Ugyanennek a napnak az estéjén hullafáradtan bár, de félspontán módon söröztem a fiúval, akibe nem szabad beleszeretnem, nevezhetném talán a legromantikusabb típusú haverságomnak a dolgot. Kicsit rossz kedvem volt, kicsit nyúzott, kicsit álmos voltam, de mégis hajnalban értem haza, annyira nem voltak meggyőzőek a záróra emlegetésével a Szatyor pincérei. Biztosan eléggé zavaróak voltunk, másokat nem b_zogattak, ahogy elnéztem...Pedig a pincérek bizonyára barátnőhöz v. feleséghez mentek haza, nem is értem -hogy miért zavarja őket, hogy két hülye túlkoros tini minősíthetetlenül viselkedik-. Bár úgy képzelem el, hogy az olyan dolgok, amelyek komoly kötődéssé válnak, eredendően nélkülözik ezt az őrületet. Ezért nevezem ezt inkább romantikus haverságnak. Hiszen minden olyan 'kapcsolat', ahol az volt, hogy ha ott a másik, néha el sem tudjuk engedni egymást -ahogy ebben az esetben is így van, és most nem egy ismerősöm forgatja a szemét, h a V miééééért mindig ilyen fiúkkal kavar-, eleve kudarcra volt ítélve. Mert egy igazi pasi nem ilyen, nem szenzitív annyira, nem is túl érzéki. Egy igazi pasi megbízható, józan támasza a nőnek. Az érzékeny és túlfűtött, kissé talán nőiesebben kifinomult, hiper-európai fajtával csak romantikus barátságot lehet kötni. Ideig-óráig. Ami szép ebben, hogy nem ígér, és nem akar ágyba vinni, viszont még ennyivel is boldogabbá tud tenni, mint azok a kalandjaim, ahol a srác közepesen csókolt, odáig sem volt igazán, és attól reméltem a megváltást, hogy majd szexelünk...Szóval egyelőre jó hatással van rám ez az eltűnős-feltűnős romantikus haverság, igazán semmi furcsa/ijesztő/idegenszerű érzést nem vált ki, és ha nincs szex, talán nem is habarodom bele ebbe az egészbe:) /legalábbis próbálom magam meggyőzni, h így van, meg hogy a minősíthetetlen, másokat zavarba ejtő viselkedésben igazán nincs semmi Olyan/. Bár nagyon-nagyon át tudnám most ölelni a világot, talán ez nem extrém dolog, talán mindig így kéne magamat érezni, talán a zárkózott üresség az extrém, amit az év 80%-ában éreztem...

A maradék 20 százalékot egy hasonlóan hangolt fiúba szeretve töltöttem...most már okosabb vagyok...és hagyom, hogy elég legyen ennyi, hiszen itt még van erőm szem elől téveszteni, hiszen nem kapott meg teljesen, csak annyi, hogy talán sejthető, h nagyon jó lenne, de inkább nem:)

boldog kaácsonyt, és jobb 2011et:)

brrrrr

jaj. dedós csillámpóni nem akarok lenni, mert itt összevissza legóvárakat döntögetek, barátokat bántogatok, stb. nem direkt. nem rólam szól a világ. csak kicsit bekészültem.

nem szabad hisztizni

na erre varrjatok gombot

(az értelmetlenségi szintre, ami fent látható és érezhető)

majompróza 1

érdekelne, hogy veletek volt-e már, hogy úgy írtatok, hogy úgy csináltatok, úgy emlékeztetek, hogy nem "csak" belőletek jött elő az egész mondanivaló. rendszeresen azt érzem, hogy ösztönösen "ültetem át" az amúgy meglehetősen megfoghatatlan zsáneremet a valóban hasonlókba. lehet, hogy minél inkább hangoztatom, hogy NEM HISZEK ebben vagy abban, legbelül magam vagyok a naivitás.

az előző fiú, a union jack-es t-shirtös nagymamája valami elit (budai) nagyi volt, ő magáról nem sokat mesélt családilag, de csak egy Pestre keveredett család, maximum második generációsak. mindig éreztem, hogy kerüli azt, ami tipikusan szabályszerű, és kötelező. kicsit libsi volt talán politikai nézeteit illetően, az orra erőteljesen zsidós, a lelke látszólag felszínes, de inkább mély, simulékony, de tökéletlen intellektussal megáldott.

a fiú, aki 16-22-ig (kor) rendre megbántott, néha akart (valamit, nem engem), sváb-magyar vezetéknevű. itt a szülővárosomban senkik vagyunk hozzájuk képest, de valahol hasonló dolgokat örököltünk, nem tipikus itthoni mentalitást. talán ez tetszett meg az első sántító icq (I seek you) -s beszélgetésünkkor (régen, a vonalas net hőskorában főleg icq volt, nem msn)...olyannyira, hogy amikor valami teljesen helyzethez nem illő kérdéssel állított le egy szép szemű, raszta hajú, közepes színösszeállítású fiú, azonnal tudtam, vele beszélgettem neten. kedves, értelmes, lázadó, de leginkább a primitív dolgok által megbánott egyén, aki nem bírja a korlátokat és a korlátoltságot. főleg ezt az utóbbit nem. bántott, hogy azt gondolja, hoyg én primitív módon megkötném a kezét. fordítva lehetett volna.

most csak szimpatikus valaki, amúgy is a tilosban járnék vele, van barátnője, és nem teljesen hétköznapi a foglalkozása. az apjáról is sikerült cikket olvasnom, hála Google havernak, és érdekes, vagy talán már nem is annyira meglepő, hogy az anyai nagyapám meg az ő apai nagyapja kb. ugyanonnan származnak.

tudni kell, hogy régen furcsának tartottam anyu családcentrikusságát, azt, hogy a megszámolhatatlan mennyiségű unokatestvéreiről kell anekdotákat hallgatnom, valamint azt, hogy ő mennyire büszke rájuk, mennyire felvilágosult emberek mind...és emellett azt azt a kettősséget kellett éveken át látnom, hogy a szüleim egy vidéki szakközépiskolában cigánygyerekeket, valamint 'tipikus magyarokat' próbálnak szinten tartani. mert fejleszteni szinte lehetetlen. mégis, előítéletektől mentesen csinálták, nem azzal a 'vidékies' hozzáállással, mint megannyi vidéki tanárnő. a kisvárosi, falusi keverék nő, ha tanár lesz, általában havonta frizurát vágat és száríttat, kozmetikába jár, meg a város éppen konszolidáltnak számító kávézójába szigorúan illendő órákban trécselni a hasonszőrűekkel. ők általában együtt járnak táskát/szoknyát/cipőt venni, és 'alig vrják', hogy valami -alsókategóriás, vagy túl populáris - vendégművész ( itt inkább semi-celeb) érkezzen a 'városba'. anyu éveken át tud bizonyos stíluselemekhez ragaszkodni, és nem igazán vannak ilyen orvoshoz-fodrászhozjáró, retikülös barátnői. egyszer nézett meg egy viszonylag ismeretlen orgonaművészt egy félig barátnőjével, akivel szintén méltóságteljes távolságból barátkozik. no akkor egyszer szerelmes hangon mesélt a koncertélményéről, mert a fiú (vmi max. 30 körüli lehetett) pont az a 'típus' volt, olyan hanyag, de elegáns, meg mittudomén. bonyolult az esete, és talán belém is ezt kódolták a gének, vagy az, amivel és akikkel -egyébként nem valakikkel, csak lezserül intelligens emberekkel - körülvettek pici baba koromtól.

szóval érdekes, ahogy egy ideje kezdem megfigyelni, hogy ha idétlen kerülőkön át is vezet az út a cél felé, a szálak előbb-utóbb összeérnek. természetesen nem a szipmatikus félig ismert, publikumfüggő fiú Az, de ez egy érdekes adalék ahhoz, hogy erősebben tudjak hinni abban, hogy mindenki a helyére kerül, az érdemei, és az előre beprogramozottság által.

azért vannak a rossz élmények, a csalódások, hogy ne kössünk ki ott, ahol nincs mit keresni, mert úgysem értenék meg azt, akik lettünk 0 éves korunktól idáig, a körülmények és önmagunk által. és igen, még mindig imádom a szörnyen, unalmasan banális közhelyeket.

két évvel ezelőtt mindenesetre sokkal inkább kívülállónak és egyedinek éreztem magam, most viszont azt érzem, hogy csak annyi történhetett, hogy erőből bezártam a 'csápjaimat', hogy hátha 'bárki más' lehetek akkor. pedig nem. el kell fogadni az észjárást, amivel születtem, az arcomat, ami a tükörből visszanéz -és már magabiztosabb-, stb. mert amíg bárki más, teljesen más típus akartam lenni, teljesen vak voltam arra, hogy tulajdonképpen sem a világgal sem pedig velem nincs semmi baj...

...

és van az úgy, hogy elmúlnak a régi bánatok, nincs semmi új, és iszonyatos hiányérzet van.

várom az ötleteket...

a valódi Emil, elb. for free vol 3.

nem vagyok már kislány, nincs időm erre. hajat is kéne mosnom, mert tényleg vannak emberek, egyszerűek, akiknek ez a névnap-dolog létezik.

nézzük, míg ők söröznek, Emil valóban teljesen távol van mindentől. a Dani az még nincs képben, egyáltalán, irreális torzképnek hatnak azok a 'normális' emberek. az kell, aki már az anyatejjel el lett rontva: könyvek és hangok és fények közé pottyant félhaverok.

részmunkaidő, saját fix pénz, igazi álmok nincsenek, és érdekes módon mégis jönnek azok maguktól. jobban ugrálnak a kis álmok Emil körül, mint a gimis önképzőkör felolvasósdijai előtt. akkor nem voltak távlatok, és amit 5 gyerek komolyan gondolt, azon Emília mindig csak nevetett, és csak azért is (mmint: csakazértis!) felvett valami színeset, míg a fiúk death metalt hallgattak.

na de a jelenbe! minden stílus és stíluskerülés csak modorosság és kísérlet. hol van az a saját, ami miatt már pont nem nézik hülyének? lehetne Márk (Buzikám) után olyan, talán, akiről biztosan tudja, hogy csak kaland, de jobb az ilyet kizárni, nem az ő világa. pörög, pörög az emlékezés, sehol nem áll meg, azaz, meg-megáll a régi zeneiskola rémfilmekbe illő utólagos lépcsőszerkezeténél, metronóm is volt, meg a beázott falak, meg az olajkályhák, meg a rossz szigetelés, a kilátás a nagytemplomra, mindenre odafigyelés, csak a Cerny-Étude-re nem. ennek ellenére ez egy kisváros, nem elit negyed, bohém, de középszer cs(upán)ak.

ez a valóság, valahol összeér és átéltük, de valahol mást és mást. <gondolja Emil.

van egy ötleted, de valahogy rettenetesen fáradt és lusta vagy hozzá, meg időd sincs, és minek <gondolja Emil.

na ez ő valójában.

hogy hogyan lesz ebből huszonsokéves cserebogár, és miként találja meg a maga art deco-ódonságával átlag-normál uncsi-megbízható Danit, egy éven belül kiderül. Addig is kitalálunk egy fiktív Bencés sztorit, vagy mondjuk legyen ő Marci. lényeg, hogy neve legyen, végülis.

addig lehet gondolkodni arról, hogy ez a fantasztikus valóság tulajdonképpen sehogy nem függ össze a nyikorgó lépcsőkkel, a kiskori tériszonnyal, meg az utált Cerny-etűdökkel.

és mégis, mégis jobban látja ezek miatt Emil a hétköznapiságot, mint azok, akik nem féltek a lépcsőn, mert sosem kellett rajta felfele menni az olajkályhaszagú kis terembe, ami mellett dobosokat oktattak. klimpírozni.mármint Emil ment klimpírozni, a dobosok doboltak, csak ha nagyon modern akarsz lenni írásban, a fonalvesztés garantált.

és félsznobság, hiszen mindez akkor utálatos volt és olajkályhaszagú.

és ez most sznob, mert ahelyett, hogy látványos és érdekes lenne, tőmondatos, os-ás-és-es, és sznob. na. de legalább soha nem biciklizek, és alterkonty-copf sem a sajátom

Emil sehová nem tartozik, bárki lehetne az élete, meg annak a szerelme, de igazából emiatt senki sem.

szagosblog - Agent Provocateur

Eljött az ideje, hogy az idei tél kiskedvenceiről hosszabb beszámolót írjak. Nem cipők, nem ruhák, nem sapik, nem csokik. Igen, újból parfümök.

Igazából púdert vettem, és egy másik illatra voltam kíváncsi, de akkor megláttam őket: Agent Provocateur illatok, nevetségesen leárazva. Mert az eladólányok szörnyűnek találták őket, mondván, hogy ezek igen "megosztó" illatok...:)

Mondanom sem kell...(psszt) de: mind a három fajtából vettem két hét leforgása alatt...

Megvételük sorrendjében:

Maitresse. ( Luxus-ágyas?) Hmmm. Ezt már régebben szaglásztam, akkor még drága volt ugyanabban a boltban. Akkor is tetszett, most is tetszik. Ez a legédesebb a három közül, krémes, klasszikus virágillat. Kifújás után olyan, mint egy egzotikus bödön virágméz, leszáradva olyan, mint egy otthonosra hordott bőrdzseki, és gyanítom, hogy teljesen más annak, aki viseli, és más azoknak, akik érzik rajta...nem szabad elsőre ítélni. Unalmas, banális, nyanyás parfümnek tűnhet, sőt, egy pillanatig átcikázott a tudatomon, hogy egyszer volt egy rettegett húsvéti locsolókölni, amivel 'becéloztak' párszor, és arra hasonlíthat néhány villanás erejéig...de NEM. az említett a locsolókölni az marad, ami. édes, unalmas, banyás, fejfájdító. ez viszont báronyosan beleolvad a bőrbe, és olyanná szelídül, mint a napozás utáni bőr lebarnult illata. olyan krémes és kényelmes, mint az alvás (aludni kéne)...szexi, de nem úgy.

Következő:

A fehérneműcég első illata, a 'sima' eau de parfum. Klasszikus rózsaillat, pézsmás alappal, sáfránnyal és korianderrel, gardéniával. Úgy hat, mintha valódi illóolajokból, nem pedig kemikáliákból állna a kompozíció, persze ez csak hatás, hiszen többnyire mesterséges alapanyagokkal dolgoznak ma már. Sok leírásban állatiasnak, brutálisan szexuálisnak bélyegzik ezt az illatot. Én elsőre nagyon mézes, éles, régies parfümnek érzem, később megszelídül, mai, szinte trendi 'divatszaggá', bár végig marad benne valami földes, természetes, 'koszos', emberközeli, emberi, ha úgy tetszik. Néha kicsit valódi rózsának hat, szerintem van még benne valami a török rózsavizes édességek jellegéből is, de alapvetően lélekmelegítő, szirupos, mégis bársonyos az összhatás. Én szőkésbarna, kreol bőrű vagyok, nem tudom, sápadt feketéknek, vagy kakaóbarna ébeneknek érdemes-e próbálgatniuk, szerintem ugyanis leginkább a közepes színűek tudják anélkül viselni, hogy botrányos hatást keltene...több helyen olvastam, hogy a teljesen északi típusok még szebben tudják viselni. ezt soha nem fogom megtudni, mert közepes színű vagyok:). Mindenesetre szerelmes hangulatba kerget, ha ez van rajtam. A munkahelyemen múlt szerdán a kedves fiatal infós fiú hangját hallgatva teljesen zavarba jöttem, és teljesen készen voltam attól, hogy pont kellő mértékben szőrös az alkarja. Normál üzemmódban ilyen gondolataim csak akkor vannak, ha valaki tényleg tetszik. Most szombaton is ebben indultam bulizni, és szintén olyan srác esetében, aki normál üzemmódban nem az esetem, nos, itt is erőt kellett magamon venni, hogy ne csináljak semmi erkölcstelent. Egyszóval: fogalmam sincs, hogy a férfiakból kihozza-e az állatot, de saját magamra veszélyes vagyok, ha ezt fújom, szóval, nem is tudom...:)

És az utolsó, ami szintén nem utolsó:

Eau Emotionnelle: az előző illat eau de toilette változata. Egyébként ez utóbbi kettőt gyakran hasonlítják a Narciso Rodriguez illatokhoz, az előbbit az edt-hez ezt pedig az edp-hez, csak érdekesságképpen. Itt az, amelyik a NR edt-re hasonlít, az eau de parfum, ez pedig, ami a NR edp-re hasonlít, eau de toilette. De ez a helyes megnevezés, hiszen ez a puhább, könnyebb, hordhatóbb, kevésbé merész. Persze ez is ugyanolyan simulós és cicás, mint az előző kettő, úgyhogy talán ez a kedvencem. Modernebb a Maitresse-nél, és nem annyira direkt és természetes, mint az AP edp. Ha az AP edp-be burkolózva leszünk szerelmesek, és túl vagyunk néhány luxuscicás randin is, ahol Maitresse volt rajtunk, akkor az Eau Emotionnelle a tökéletes fegyver a leendő anyós megnyerésére, úgy, hogy közben azért a kedves kedves végis cinkosan sunyít ránk, és alig várja, hogy vége legyen a 'kötelező családi köröknek'.

Nem is tudom, mi ütött belém, hogy ezeket megvettem, sokkal bohémabb, kócosabb, játékosabb, komolytalanabb típus vagyok. De egy picit sem bánom, sőt. Merész dolog ezt állítani, de ha most az összes többi illatot elkoboznák tőlem, szinte nyugodt maradnék ezzel a hárommal. Mindig is ilyen pihe-puha, cicás gondolkodású  igazi nő akartam lenni, mint amilyenné ezek tudnak formálni, még akkor is, ha ez csupán tűnékeny és csalóka látszat csak:). jajj mmmm. ezek nem a környezetre hatnak, hanem azt kábítják el, aki hordja őket. :) én pedig született hedonistaként örülök annak, hogy teljesen ösztönös leszek ezektől:).  Most még van, és óccó, u gotta try them all. interparfüm, kálvin tér, váci utca, kígyó utca.

randomság

Nagyon bírom ezt a Talit, a GlossGoss blog íróját. Főleg azért, mert ugyanolyan Slivovica (magy.: szilvapálinka) volt nagypapám szekrénykéjében, mint egy GlossGoss-os bejegyzésben, hagyományból. Hasonló gyökereink vannak, csak Tali délibb, de mindegy, a tradicionális szerb/délvidéki szokások meghitté teszik az amúgy túlontúl pazarló blogot. Amúgy én nem bírok pálinkát inni, anyukám almaecettel való fenyítései is a mai napig hidegrázásos emlékek, és egyszer majdnem hánytam egy túlszódabikarbónázott scsevapcsicsitől (öm, ez egy nagyon fűszeres darált marhahúspogácsa, és a szódabikarbóna pezsgeti nagyra sülés közben, de bizonyára sokféle recept létezik), szóval sokáig inkább furcsának tartottam azt, hogy apukám és anyukám szülei is szerb/román hagyományokat örökítettek át a szüleimre.

Ma már imádom a padlizsánkrémet, a hagymás-zöldpaprikás paradicsomsalit, de ennél tovább nem jutottam.

De meghatódtam, mert ezt a slivovicás üveget kb. 12 éve láttam utoljára...:)

http://3.bp.blogspot.com/_mlh8qIz2PR8/TOWcY_B8WFI/AAAAAAAAEu8/b8g79pCE438/s400/293690.jpg

:)

Köv. bejegyzés ismét illatos-log lesz, úgyhogy...

Bár, csak annyit előre, hogy Agent Provocateur:).

meg némi személyes is.

elmebeteg szombat/ smelly things

kezdem érteni, miért is vagyok megszállott parfümmániás. mindig rettenetesen érzékeny gyerek voltam, kényes voltam a legérezhetetlenebb illatokra is. egészen pici koromtól rövidlátó vagyok - mostanra korrigálták lézerrel, de nem az igazi -, így sokkal jobban felfogtam a közvetlen környezetemből, a körülbelül fél méteres sugárból érkező információkat, mint éleslátó társaim. míg mások fára másztak/ mászókán csináltak számomra félelmetes majomszerű csimpaszkodásokat, én álmodozva élveztem, hogy tavasz van, azon filóztam, hogy miért olyan nyomasztó például magasfeszültségű vezetékek mellett sétálni, vagy éppen egy technikai eszközökkel telerakott teremben ücsörögni. nehezen éltem meg a kamaszkort, most már értem, hogy az a félelem is benne volt, hogy éreztem, hogy soha többé nem leszek már az a semleges illatú, hamvas és világos kislány.

évekig tartott, mire kiegyeztem azzal, hogy az élethez hozzátartoznak bizonyos 'szagok' is, és ezek nem minden esetben rosszak. hat éves koromban fintorogtam a görögdinnyétől, a banántól, és a sárgadinnyétől rosszul voltam, a régi Daciánk ablakmosó folyadékának legkisebb molekulája is órákig tartó hányógörcsöket váltott ki. az említett gyümölcsöket most már szeretem, és talán már nem kellene hányószacsival ülnöm egy régi típusú kocsiba, bár a hangsúly itt azon van, hogy nem is igazán lenne erre alkalmam.

egyszer, egészen pici koromban furcsa dolog történt, egy ismerős családnál voltunk, én meg hirtelen nem akartam az egyik idős bácsi közelében lenni, és emiatt haza kellett mennünk, mivel ordítottam, és nem tudták, miért. azon a héten kaptuk a hírt, hogy a bácsi másnap hirtelen meghalt.

később ez a fura képességem tompult, de továbbra is kínosan antiszociális lettem a beteg nagypapám jelenlététől, később pedig az öregedő skótjuhászunkétól. nem tudom megfogalmazni, mi volt a levegőben körülöttük, de valami rendkívül távoli, élettelen, nyomasztó, mesterséges. nem a betegség látványát, hanem a szagát nem bírom. egyszer voltam igazán beteg, tizenkettő voltam, télen bárányhimlős lettem, és ugyanazt a borzalmas távoli szagot éreztem magamon, mint később papán és a kutyán. abban az évben még mandulagyulladásom is volt, az antibiotikum nem használt, tüdőgyulladásom lett, és akkor is ugyanez. ekkor ráadásul a kedvenc ennivalók szaga is ilyenné vált, így ösztönösen nem tudtam olyan dolgokat megenni, amitől rosszabbul lettem volna.

őrült dolog ezekről írni, tudom, de aztán ez vezethetett oda, hogy jobban megjegyzek egy stílusos embert a szaga vagy illata alapján, mint például a hangja vagy szemszíne alapján. vannak emberek, akiknek ösztönösen szeretek a közelségében lenni, mások, akármilyen tiszták, hol túl tisztának, hol igényességük ellenére igénytelennek tűnnek, mert vagy azt érzem, hogy én lennék nekik büdös, vagy ők büdösek nekem. van, hogy évek után veszem észre, hogy egy ismerősömnek szép szemei vannak, de ezt a genetikailag adott illat-aurát ( nem feltétlenül mindig 'jó illatú' valaki) azonnal bevésem. egyébként kevés emberrel lehetek kompatibilis, de akikkel igen, azokkal később aztán kevés a feszültség, mert valahogy azt érzem, hogy nyugodtan 'elengedhetem' magamat, ők is elviselik a szagomat, én is az övéket. és most nem az illatszerekről van szó még mindig, hanem a természetes szagokról.

hiába is mondják, hogy 'se nem szőke, se nem barna, ez az igaz magyar fajta', kevés olyan fiút tudok mondani, aki tökéletesen fedte volna 'szagilag' is a típusomat. az első szerelmem nem volt olyan vékony/atlétikus/szőkésbarna/barna olajos bőrű/ barna szőrű típus (mint én), hanem szőkésbarna/ fehér bőrű/ vöröses szőrzetű volt, és kicsit mesterséges volt a saját szaga is, bár akkor fogamzásgátlót szedtem, az pedig eltompítja a tudat alatti szaglást. a következő komolyabb szerelmem sápadt, száraz bőrű, ébenfekete göndör hajú, nem túl sportos fiú volt, néha enyhén igénytelen fázisokkal, ezért pontosan tudom, hogy a saját szaga illeszkedett is imádott spanglijai illatához, enyhén pacsulis kakaóillata volt.

az eset, aki most megviselt, azzal lepett meg az első estén, amikor összejöttünk, hogy olyasmi érzésem volt, mint a kislánynak az öblítőszer-reklámban: 'Anyaa, Petinek olyan jóó illatúak a ruhái...az enyém miért nem ilyen?' Alig bírtam magamba fojtani azt a gondolatot, hogy 'olyan jóóóó illata van'. És itt nem a macsós beparfümözött férfias férfiakra kell asszociálni. A fiú nem volt babaszagú, de nagyon meghatott, hogy valakinek olyan természetesen tiszta, egészségesen jó illata van, pedig nem sportolja halálra magát, és cigizik is, meg iszik is néha...épp úgy összevissza élt ő is, mint én. Később kiderült, hogy öblítőszagú urbánus öltözék nélkül, megizzadt állapotban is bejön, sőt, megdöbbentem, hogy 'ez tökre olyan szagú lesz, mint én, edzés után', és ez alapvetően megnyugtatott, kicsit olyan érzésem volt, hogy mellette magamat is jobban szeretem. világosabb/érzékenyebb bőrű nálam, de a haja ugyanolyan színű, és neki is feketés/barnás a szemöldöke, szempillái, és szőrileg ő sem északi, inkább közepes, vagyígy délies, temperamentumos, no de nem jeti, hanem az a pont, éppen pont jó...éppen úgy, mint az illata. ez volt talán az, ami miatt találkozásaink után három-négy napig libabőrös lettem, ha eszembe jutott. azt tudom, hogy a saját bőröm enyhén vaníliás-sós (sokszor napozás nélkül is olyan picit egy hosszú nap után, mint másoknak napozás után), kicsit olyan, mintha mojitót innánk és vajas-cukros muffint ennénk harminc fokos hőségben, egy még ropogósan illatos könyvvel a kezünkben (a papír cédrusillatú, kicsit fás, nagyon enyhe izzadtságillata is van, jellegzetes), és a ragacsot vaníliás-citromos szuappannal mosnánk le a kezünkről, és az egész keverék a napon ránk száradna.  olyan enyhén sportos illat, mégis van benne valami állatias, sűrűbb, de mégis tiszta és levegős is, nem is édes, nem is savanyú... hajlamos vagyok olyan illatokat venni, amelyek ezt ki is hangsúlyozzák, és tudat alatt csinálom ezt is. a szoknyapecér fiúban az volt a furcsa, hogy ő is ezt csinálja, imádtam a nyakát puszilgatni, soha nem volt macsószaga, vagy túl erősen férfias, de ami rajta volt, és nem a természet adta, az mindig úgy illeszkedett hozzá, hogy egy nálam kevésbé illatbuzi nem tudta volna megmondani, hogy ez nem teljesen természetes. a mai napig izgalmas ez nekem így gondolatban, és nem is tudok rá haragudni olyankor, persze ebben semmi logika nincsen. főleg a sok kérdésre, hogy "mit ettél benne, nem  volt magas, nem volt egy ész, nem keresett jól, nem is jóképű, egy szemét volt veled, olyan kis semmilyen", mégsem válaszolhattam azt, hogy "rákattantam arra, hogy egyforma alapszagunk van":). de van ilyen.

idézet egy fragrantica.com-os fórumbejegyzésből:

"I had two boyfriends (one at a time, of course) and they were both incredibly nice and funny and intelligent guys, yet I have done my best to find a reason to break up with them; I just felt I had to do that.

After meeting my current boyfriend, I remembered that my two exes smelled somehow, even if they were clean. The first was something slightly like little chicken, and the other...something a bit chemical, like a treated leather jacket. 

Now I realise that these odours prevented me from having the right frame of mind in more intimate moments with them. I'm a Taurus, so connection beyond words with the significant other is crucial for me. Now I'm pretty sure the personal smell was the thing that made me end those relationships.

My boyfriend seems to smell just like myself or that's how I feel, and I'm happy with it!"

http://www.fragrantica.com/board/viewtopic.php?id=805&p=2

szóval a nem macsószagú - az a macsószag nekem olyan pézsmás-bársonyszerű, idegen, erőteljesen púderes, domináns erős szőrű nagyon sportos szag-, nem babaszagú, nem fűszagú, hanem sokkal inkább az én-szagú, félig szexi, félig modern, korántsem szőrtelen, de korántsem jeti pasik...remélem, még van ilyen:) jajjjjjj

bocsánat, hogy ennyire furcsa és intim kérdéseket feszegető vagyok, éppen hedonistán gondolkodó, nassolós-bújós fázisomban vagyok.

régi bejegyzések | a blog kezdőlapja